Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2014. Március 06. 10:57, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Elásták az ellopott széfet

Elásták az ellopott széfet

Föld alá rejtett egy ellopott széfet három férfi Nyíregyházán; a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették, két társukat még keresi a rendőrség - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Fehérvári Marietta elmondta, a 43 éves nyíregyházi, valamint a 34 és 37 éves tiszalöki férfi tavaly novemberben tört be a nyírségi megyeszékhely egyik lakóházába. Mintegy 10 millió forint értékű pénzt és ékszereket tartalmazó széfet vittek el.
A rendőrök 2014. március 3-án fogták el a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három férfit, egyikük nyíregyházi házának udvarán elásva megtalálták az ellopott széfet, de az ékszerek és az iratok még nem kerültek elő - ismertette.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2014. január 8-án egy másik nyíregyházi házba is betörtek, ahonnan szintén ékszereket és pénzt vittek el.
A bűncselekményt az eddigi adatok szerint öten követték el, az elfogott három férfit bűnügyi őrizetbe vették, két másik feltételezett gyanúsított még szökésben van - tette hozzá a sajtószóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek

Felszámolták a budakeszi droglabort

Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.

2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek

Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő

Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.

2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek

Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.