Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2013. Augusztus 29. 12:38, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Életfogytig tartó fegyházra ítéltek egy kettős gyilkost Kecskeméten

Életfogytig tartó fegyházra ítéltek egy kettős gyilkost Kecskeméten

Perújítás keretében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék Ludvig Tamást több emberen elkövetett emberölés és kifosztás bűntette, valamint közokirat-hamisítás vétsége miatt csütörtökön.

Piegel Zsolt bíró az ítélet kihirdetésekor elmondta: a perújítás indokolt volt, az alapítéletet megsemmisíti. A jogerős ítélet szerint Ludvig Tamás 40 év után bocsátható feltételesen szabadlábra.
Ludvig Tamást - aki 2009-ben Jászszentlászlón megölt egy 61 éves nőt, majd eltulajdonította az értékeit - a törvényszék 2010 júniusában nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy legkorábban 30 év letelte után helyezhető feltételes szabadságra. Az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla az év októberében helybenhagyta.
Később a férfit gyanúsítottként hallgatták ki egy 2012-ben felderített, 2009 augusztusában elkövetett emberöléssel kapcsolatban. A vád szerint a terhelt Istenmezején megölte bérlőtársát. Az idős asszonyt féltengellyel többször fejbe ütötte, majd a holttestet kútba dobta.
A hatályos magyar szabályozás szerint a korábban jogerősen elbírált ügyet és az istenmezejei gyilkosságot egy eljárásban kell elbírálni. A két cselekmény ugyanis egységesen több emberen elkövetett emberölés bűntettének minősülhet, ami súlyosabb, mint a jogerősen elbírált cselekmény és megbonthatatlan törvényi egységet képez. Erre tekintettel indítványozta az ügyészség a perújítást, és ennek az Szegedi Ítélőtábla helyt adott.
A megismételt eljárásban a korábbi bűncselekményt már nem kellett újratárgyalni, de bűnössége megállapítása esetén egységesen kellett minősíteni, és egységes büntetést kellett kiszabni.
A bizonyítási eljárásban a vádlott az istenmezejei gyilkosságot elismerte.
Lakosné András Ildikó ügyész perbeszédében kérte, hogy az elbíráláskor hatályos, tehát az új büntető törvénykönyv szerint hozzon ítéletet a bíróság. Az ügyészség egyrendbeli, több emberen, különös kegyetlenséggel és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével és közokirat hamisítás vétségével vádolta Ludvig Tamást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek

Felszámolták a budakeszi droglabort

Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.

2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek

Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő

Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.

2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek

Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.