Hírek
2012. Június 12. 18:22, kedd |
Belföld
Forrás: MTI | (Fotó: SITA)
Felkészültek a dunai olajszennyezés miatti esetleges beavatkozásra a magyar szakemberek
Folyamatosan figyelik a Dunán az olajszennyezés esetleges megjelenését és felkészültek a beavatkozásra - tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedden az MTI-t annak kapcsán, hogy reggel a pozsonyi téli kikötő területén mintegy 17 ezer liter gázolaj került a Dunába.
A vízügyi igazgatóság közleménye szerint a szlovák hatóságok arról tájékoztattak, hogy megkezdték a kárelhárítást. A szennyezést a kikötő területén belül megfelelő módon tudják kezelni, így csak kis mennyiség jutott a Dunába. A szennyezés nagy részét már sikeresen vissza is gyűjtötték, így az a szlovák szakemberek szerint semmilyen problémát nem fog okozni a magyar oldalon.
Ettől függetlenül a folyó hazai szakaszán figyelik a szennyezés esetleges megjelenését - közölte a vízügyi igazgatóság. Tájékoztatásuk szerint a felderítés eredményét követően születik döntés az esetleges készültségi fokozat elrendeléséről.
Korábban az MTI pozsonyi irodáját a helyi rendőrség szóvivője arról tájékoztatta, hogy a hozzávetőleg 17 ezer liter olajszármazék ömlött a Dunába egy átszivattyúzás során, üzemzavar miatt. A meghibásodás a pozsonyi téli kikötőben, az ásványi olajak átrakodó részlegében történt. A rendőrség előzetes információi szerint a szennyező anyag azt követően került a folyóba, hogy annak az egyik hajóba átszivattyúzása során elszakadt a vezeték, majd az olajos anyag az átrakodó medencébe ömlött.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld
Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás
2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld
A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között
Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.
