Hírek
2012. Március 18. 14:01, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress
Fizetni kell egyes bölcsődékben

Több fővárosi kerületben még nem döntötték el, hogy kell-e majd fizetni a bölcsődei gondozásért.
Több nagyvárosban, így Érden, Zalaegerszegen és Szolnokon már bevezették a gondozási díjat a városi fenntartású bölcsődékben. Az Inforádió összefoglalója.
Az Országgyűlés a múlt év végén fogadta el azt a törvényjavaslatot, amelynek része volt a gyermekvédelmi törvények módosítása is. A szabályozás lehetővé tette, hogy az étkezésért fizetendő díjon felül a fenntartó döntésétől függően a bölcsődei gondozásért is külön személyi térítési díjat állapítsanak meg.
Zalaegerszegen januártól, Szolnokon pedig februártól már kérnek gondozási díjat a városi bölcsődékben, az előbbi településen napi 240 forintot, az utóbbin 236 forintot.
Gödöllőn is fizetni kell, az önkormányzat három bölcsődét tart fenn - mondta Gémesi György polgármester. Hozzátette: ha ingyenes maradt volna az ellátás, akkor vándorlás indulhatott volna el a települések között, és előfordulhatott volna, hogy a helyi lakosoknak nem tudnak biztosítani férőhelyet. A bevétel a működési körülményeket javítja - emelte ki.
Legfeljebb havi tízezer forintos gondozási díjat kell majd fizetniük szeptembertől az érdi bölcsődések szüleinek, mert a megyei jogú város önkormányzata nem tudja tovább finanszírozni a két gyermekintézményt - mondta a település alpolgármestere, Segesdi János.
Várhatóan nem kell majd fizetni a bölcsődei szolgáltatásokért Kispesten - mondta a polgármester. Gajda Péter közölte: biztosítani tudják az öt intézmény működését.
A III. kerületben még nem döntöttek arról, hogy kell e majd fizetni a bölcsődei szolgáltatásokért a szülőknek. Gallóné Nagy Judit, a polgármesteri hivatal szociális szolgálatának főosztályvezetője szerint kezdeményezik a képviselő testületi ülésen, hogy jelképes összeggel támogassák a szülők a bölcsődéket.
Az InfoRádió megkeresésére az V. kerületben az közölték, hogy nem kérnek pénzt a bölcsődei szolgáltatásokért, a XI. kerületben pedig csak március közepén döntenek a kérdésről, de úgy tudjuk, hogy kezdeményezik a bölcsődei díjak bevezetését.
Megkerestük a II. kerületi önkormányzat szóvivőjét is. Balaton Balázs elmondta, hogy még nem döntöttek a kérdésről, még vizsgálják ennek lehetőségét.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.