Hírek
2023. Augusztus 04. 07:42, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Gyopáros Alpár: 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu programban
Eddig 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu program forrásaiból - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön Seregélyesen.
Gyopáros Alpár a mezőföldi község szőlőhegyi részén felújított orvosi rendelő átadásán hozzátette: a program indulásakor elöregedettek voltak a falvak rendelői és azok orvosi eszközei, valamint kevés volt a háziorvos.
Az orvosi rendelők felújítása mellett 1700 helyszínen cserélték le a teljes eszközállományt korszerűekre, a háziorvoshiány csökkentésére pedig szolgálatilakás-programot indítottak - közölte.
"2019 második felétől 178 háziorvosi praxist mentettünk meg a falvakban" - mondta.
A kormánybiztos kifejtette: a Magyar falu program forrásai továbbra is rendelkezésre állnak olyan településeken is, mint Seregélyes, ahol viszonylag magas az iparűzésiadó-bevétel.
Azt mondta, ahogyan sok magyar faluban, a Székesfehérvár és Budapest agglomerációs övezetében lévő községben is csökkent a lakosság száma.
"Hitvallásunk, hogy addig folytatjuk a Magyar falu programot, amíg minden magyar település népességszám-csökkenését nem állítjuk meg" - jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy addig fejlesztik a falvakat, amíg kellően ösztönző lesz az ott született fiatalok számára, hogy szülőfalujukban maradjanak, otthont teremtsenek maguknak és családot alapítsanak.
Varga Gábor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője többek közt arról beszélt, hogy Seregélyesre az elmúlt évtizedben a magyar kormány három és fél milliárd forintot fordított magyar és európai uniós forrásokból.
Horváth Sándor polgármester (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja) beszámolt arról, hogy a mintegy 200 négyzetméteres épületben gyermek- és háziorvosi rendelőt, illetve a védőnői szolgálat helyiségeit alakították ki. A program csaknem 55 millió forintos támogatásával teljes körűen felújították, akadálymentessé tették az ingatlant, amely a 4500 lakosú Seregélyeshez tartozó településrészen ezer ember egészségügyi ellátását szolgálja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 07:20, kedd | Belföld
NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz
2026. Február 03. 07:19, kedd | Belföld
Kiemelkedő a nemzetközi érdeklődés a reptéri közvetlen vasúti kapcsolatának megvalósítására kiírt koncessziós eljárás iránt
2026. Február 03. 07:18, kedd | Belföld
Magyar Államkincstár: jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást
2026. Február 03. 07:16, kedd | Belföld
Orbán Viktor: az Európai Néppárt katonai szövetséget akar csinálni az unióból
A Tisza tartótisztjei a hétvégén Zágrábban jöttek össze. Itt két célt fogadtak el, ezt el is mondták: a vétójogot Európában meg kell szüntetni, az unióból pedig egy katonai szövetséget kell csinálni -

