Hírek
2012. Július 19. 11:31, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Háromszáz testvérpárt várnak a szigethalmi ikertalálkozóra
Háromszáz testvérpárt várnak a szombati szigethalmi országos ikertalálkozóra, amelyen egy- és kétpetéjű, hármas és "többes" ikrek vesznek részt. A határokon túl is egyre népszerűbb rendezvény szervezői körülbelül ötezer vendégre számítanak.
Az ikertalálkozót a Pest megyei település szabadidőközpontjában rendezik meg. Jakab Judit főszervező az MTI-nek elmondta, hogy színes programokkal készülnek és most először flekkensütőversenyt is rendeznek.
Felidézte, hogy az első néhány ikertalálkozót Ercsiben, a ma már nem élő ötletgazda lakhelyén tartották, Szigethalmon pedig most nyolcadik alkalommal gyűlnek össze az egy- és kétpetéjű testvérek. Az előzetes regisztráció alapján legalább 300 iker érkezik majd, többen a határon túlról, például Szlovákiából, Szerbiából, Ausztriából.
Nevezési díjat senkitől, még a gyermek és felnőtt szépségversenyen résztvevőktől sem kérnek. A mostani verseny - amelynek zsűrijében az ötletgazda özvegye, valamint a tavalyi győztes szlovák ikerpár tagjai is helyet foglalnak - annyiban különbözik a tavalyitól, hogy a gyermek kategória alsó korhatárát 3-ról 2 évre szállították le, míg az úgynevezett klasszikus női szépségversenyen idén a harmincon felüli - legfeljebb 32 éves - ikrek is indulhatnak.
A győztesek fejére vándorkorona kerül, fődíjként egy négyfős prágai hétvége is vár rájuk, emellett a dobogósok díszes szalagot és többféle értékes jutalmat is kapnak. Az ikrek, szüleik és a több ezer vendég számára orvosok, pszichológusok és szociológusok részvételével szakmai előadásokat is tartanak, míg a szórakoztatásról zenei fellépők - köztük Janicsák Veca és Wolf Kati - gondoskodnak. A legkisebbek játszóházban múlathatják az időt, de a kézműves vásáron és a vidámparkban is érdemes lesz körülnézni - mondta az ikertalálkozó főszervezője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 01. 13:00, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: egy fokozattal megemeltük a terrorfenyegetettség készültségi szintjét
Összeült a Védelmi Tanács, megemeltük a terrorfenyegetettség szintjét egy fokozattal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombat este közzétett Facebook-videójában.
2026. Március 01. 12:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. Március 01. 10:00, vasárnap | Belföld
Magyar Péter Orbánnal együtt nézné meg személyesen, mi a helyzet a Barátság kőolajvezetékkel
Szombaton, az országjárás sárbogárdi állomásán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke reagált Lázár János korábbi üzeneteire.
2026. Február 28. 12:00, szombat | Belföld
MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon
Ma hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
