Hírek
2026. Április 28. 07:40, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba
Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat
- közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
Azt írták: a táborok célja, hogy a 12-25 éves korosztály számára élményekben gazdag, ugyanakkor hasznos tudást is adó nyári elfoglaltságot biztosítsanak. A résztvevők testközelből ismerhetik meg a katonák mindennapjait, feladatait és a honvédelemhez kapcsolódó értékeket, miközben olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek a hétköznapi életben is hasznosak lehetnek - közölték.
A tárca tájékoztatása szerint a honvédelmi táborokban idén közel 60 különböző tematika érhető el a hagyományőrzéstől és vízi programoktól kezdve a kibervédelemig, a légierős és ejtőernyős kiképzéseken át a lovas és szárazföldi kalandtáborokig.
Felhívták a figyelmet ara, hogy a fiatalok egyéni érdeklődésük szerint jelentkezhetnek, ugyanakkor egy résztvevő legfeljebb két tábort jelölhet meg a nyári szünet során.
Közölték: a táborok biztonságos és szervezett körülmények között valósulnak meg. A foglalkozásokat tapasztalt katonák vezetik, a programokat pedig a különböző korosztályokhoz igazították.
Jelentkezni április 27-én 10 órától lehet a honvedelmitabor.hu oldalon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 13:00, kedd | Életmód
Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál
Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Április 28. 11:00, kedd | Életmód
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka
Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben
2026. Április 27. 16:00, hétfő | Életmód
XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
2026. Április 26. 16:00, vasárnap | Életmód
ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
