Hírek
2012. Október 16. 12:30, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Jogerősen tizenhat év fegyházra ítélték egy kiskőrösi család kirablóját
Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a budapesti férfit, aki 2010-ben kirabolt egy kiskőrösi vállalkozót és családját.
A jelenleg 41 esztendős, korábban már többször büntetett Tóth János 2009 decemberében szabadult a börtönből. Néhány héttel ez után megtudta, hogy a későbbi sértett jómódú vállalkozó, jelentős összegű készpénzt és értékes tárgyakat tart otthonában.
A vádlott - egy az eljárás során ismeretlenül maradt társával - elhatározta, hogy kirabolják a vállalkozót. 2010. január 26-án magukhoz vettek egy ütlegként használható dugókulcsot, egy pisztolynak látszó tárgyat, a sértett megkötözéshez felhasználható műanyag kábelkötegelőket, valamint maszkokat és kesztyűket, majd Kiskőrösre utaztak.
A két férfi terepszemlét tartott a sértett házánál. Este hat körül bementek az épületbe, a nappaliban megfenyegették, majd megkötözték a vállalkozót, feleségét és kisfiát, és a konyha kövezetére fektettek őket.
Tóth János pénzt követelt a vállalkozótól, aki a fenyegetés hatására megmutatta a falba épített széfet, onnan a vádlott 200 ezer forintot és ékszereket tulajdonított el. A férfi kevesellte a zsákmányt, ezért előbb a gyerek bántalmazásával fenyegetőzött, majd az asszonyt vitte föl az emeletre, kétszer megpofozta, és szobáról szobára haladva újabb értékek után kutatott.
A vádlott a házban csaknem 20 millió forintnyi készpénzt és értéktárgyat gyűjtött össze. A két elkövető elvette a sértettek mobiltelefonjait, leverték a vonalas készüléket, és megfenyegették őket, hogy ne merjenek a hatóságok fordulni.
A táblabíróság a vádlottat háromrendbeli rablás, személyi szabadság háromrendbeli megsértése és egyrendbeli magánlaksértés bűntettében mint társtettest mondta ki bűnösnek, s ezért - mint erőszakos többszörös visszaesőt - jogerősen halmazati büntetésül 16 év fegyházbüntetéssel sújtotta.
Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában kifejtette, hogy a hosszú ideje bűnözői életmódra berendezkedő férfira a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében életfogytig tartó szabadságvesztést kellene a bíróságnak kiszabnia, de amikor a rablást a vádlott elkövette, még az enyhébb szabályozás volt érvényben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.
