Hírek
2011. Augusztus 31. 14:25, szerda |
Belföld
Forrás: HírTV
Katasztrófához is vezethetett volna a rengeteg hiba

Súlyos hibákat állapítottak meg már a garanciális időn belül az An–26-os szállító repülőgépnél.
Melyet közbeszerzés nélkül, szakértők szerint háromszoros áron, hatszázmillió forintért vásároltak meg egy ciprusi offshore cégen keresztül a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége idején a Magyar Honvédség számára – olvasható a Magyar Nemzetben.
A lap birtokába került jegyzőkönyvek szerint volt például a gépen olajszivárgás, de kiderült az is, hogy a hajtómű turbinalapátjain felületi leválások, bemaródások keletkeztek. Emellett szivárgott a kerozin a jobb szárnyon lévő keszontartályból, gond volt a bal szárny borítólemezével és a faroktámasszal is. Súlyos, akár katasztrófát is okozó meghibásodás volt az is, hogy nem működött az a jelzőberendezés, amely a hajtómű hőmérséklet-változásait követi a repülés során. Később javítani kellett a légcsavart és egyéb fontos területek fűtését is.
Egyszer elrepedt a gép főfutóművének fékkarimája, amely a biztonságos földre érkezéshez szükséges, de a gép több helyen be is ázott, például a vezetőfülke ablakain vagy a függőleges vezérsík belső terében. (pr)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.