Hírek
2014. Április 24. 12:29, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Képlopás - Antal Péter: a két eltűnt kép együttes értéke több mint 100 millió forint
Eltűnt két nagyértékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ raktárából - erősítette meg a nol.hu információját Antal Péter, az alkotások tulajdonosa csütörtökön az MTI-nek.
A két eltűnt kép egyike Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza - mondta a tulajdonos.
A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amit 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben - emlékeztetett Antal Péter.
A most eltűnt két kiemelkedő alkotás akkori együttes értéke meghaladta a 100 millió forintot, de miután mind Csontváry Kosztka Tivadarnak, mind Nemes Lampérth Józsefnek nagyon kicsi a hátrahagyott életműve, értékük már jelentősen növekedhetett - jelezte a tulajdonos.
Antal Péter az MTI érdeklődésére elmondta: két hete értesítették a MODEM-ből, hogy leltároztak, és két kép hiányzik a gyűjteményből. Miután a raktárak újraellenőrzése során sem került elő a két alkotás, belső vizsgálatot rendelt el a MODEM igazgatója, de így sem bukkantak az alkotások nyomára.
Antal Péter tudomása szerint a MODEM igazgatója ezt követően, múlt pénteken büntetőfeljelentést tett az ügyben.
Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrségi szóvivő további részletet nem közölt az ügyről.
Az MTI tudósítója csütörtökön sem Kukla Krisztiánt, a MODEM igazgatóját, sem a művészeti központ sajtóreferensét mobiltelefonon nem tudta elérni.

Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című festményéről készült reprodukció bekeretezve az alkotás adataival a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban 2014. április 24-én. A kép eredetijét és Nemes Lampérth József Táj című tusrajzát ellopták a MODEM raktárából. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.

