Hírek
2013. Május 23. 10:07, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Kilenc tonna ólomsörétet loptak el Balatonfűzfőn
Három hónap alatt kilenc tonna ólomsörétet lopott el öt férfi egy lőszer és robbanószer gyártásával foglalkozó balatonfűzfői kft. telephelyéről mintegy ötmillió forint értékben. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őket - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.
A közleményben azt írták: a balatonalmádi rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást két 28 éves, egy 36 éves és egy 50 éves litéri, valamint egy 37 éves veszprémi férfi ellen, akik 2012 szeptembere és decembere között az adatok szerint több mint kilenc tonna, vadászlőszer gyártására használt ólomsörétet tulajdonítottak el a telephelyről.
Az öt férfit 2013. május elején elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az egyik litéri férfi szabadlábon védekezhet, társait őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatásukat - közölte a rendőrség.
Tájékoztatásuk szerint a gyanúsítottak a csaknem ötmillió forint értékű ólomsörétet átolvasztották, és tiszta ólom fémhulladékként mintegy kétmillió forintért értékesítették.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.

