Hírek
2024. Március 07. 14:29, csütörtök | Sport
Kötelező indulás Valenciában
Eredményei alapján szinte kötelező az indulás Gender Tamás Junior számára a hétvégi valenciai versenyen, amelyre teljesen felkészülten nevezett.
Rekord nevezés, hiszen 5 kontinens több mint 40 nemzetének közel 200 sportolója rajtol Spanyolországban, az OKJ kategóriában több, mint 100 gokartos versenyez.
A HMA Academy utánpótlási rendszerének fiatal sporttehetsége az OKJ kategóriában 113 fős mezőnyben méretteti meg magát a hétvégén, ahol már utolsó olaszországi versenye után néhány napot tesztelt. Így rövid felkészülés után méretteti meg magát a Champions of the Future szezonnyitó versenyén, az általa már jól ismert Kartodromo Internacional Lucas Guerrero versenypályán, mely csak néhány kilométerre van a világhírű Moto GP pályától.
Nem ez az első alkalom, hogy rajthoz áll a magyar tehetség az RGMMC által 2020-ban elindított versenysorozatban, melyben a legjobb nemzetközi versenyzők és csapatok számára kötelezővé vált. A Forza Racing versenyzőjének tapasztalata is van az 1428 méter hosszú és 9 méter széles versenypályáról, amely kiváltképp jó versenyhelyszín a technikás vezetéshez, de számos olyan egyenese is van, ahol a motor fordulatszáma magas tartományba emelkedik, s nagy sebességgel lehet csatázni az ellenfelekkel.
A versenyhétvége azért is fontos Gender Tamás Junior számára, hiszen a mostani nyitófordulót négy további verseny követi majd Franciaországban, Szlovákiában, Svédországban, s végül Nagy-Britanniában.
Az is kihívás lesz számára, hogy új gumikkal, a MAXXIS TIRES fejlesztésével rajtol. A Hungarian Motorsport Academy utánpótlás nevelési rendszert a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. hozta létre és működteti.
- Gender Racing Team -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.