Hírek
2014. Július 01. 12:03, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Magyar Nagydíj - Az idén is lesznek ingyenes utazásra jogosító kedvezmények
A Hungaroring Sport Zrt. állami vállalatokkal együttműködve az idén is megrendezi azt az akciót, amelyben ingyenes utazásra jogosító kedvezményes belépőket válthatnak a magyar nézők a július 27-i Forma-1-es Magyar Nagydíjra.
Az "egyenesen a Hungaroringre" elnevezésű program keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a futam napjára 19 ezer 990 forintért ülő- és 9900 forintért állójegyeket lehet vásárolni, ezekkel országos szinten ingyenes igénybe vehetőek a tömegközlekedési eszközök.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy az akciót harmadik alkalommal tartják meg és másodszor van lehetőség arra, hogy az Erzsébet-táborban résztvevő hátrányos helyzetű gyerekek is a helyszínen követhessék a versenyt.
"Az osztrák futam visszatérése miatt vélhetően Mogyoródon nem lesznek annyian, mint tavaly, de mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson el a versenyre, tavaly ugyanis ennek az akciónak köszönhetően már huszonöt százalék volt a magyar nézők aránya" - mondta Gyulay, aki emlékeztetett arra, hogy 2013-ban három nap alatt 257 ezer szurkoló látogatott ki az eseményre.
Az akcióban a Budapesti Közlekedési Központ, a MÁV-Start, a Volán és a GYSEV is részt vesz az IBUSZ és a MOL Nyrt. mellett.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy a minisztériumnak koordináló szerepe van az akcióban, hangsúlyozta a Hungaroring turisztikai szerepét, és a nemzeti bruttó össztermékhez (GDP) való hozzájárulását.
Az akcióról, s az utazási feltételekről a tömegközlekedési vállalatok honlapjain lehet bővebb információt találni, a belépőket országos szinten 52 MOL-benzinkúton is meg lehet váltani.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a négy nap alatt 1500 rendőr teljesít majd szolgálatot a mogyoródi pályán és környékén, munkájukat pedig 15 osztrák, román, szlovák és lengyel rendfenntartó segíti majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 27. 07:14, péntek | Sport
Európa-liga - Kétgólos hazai sikerével nyolcaddöntős a Ferencváros
A Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Ludogorecet a labdarúgó Európa-liga rájátszásának első körös visszavágóján, csütörtökön, ezzel 3-2-es összesítéssel továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
2026. Február 26. 07:23, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: ugyanaz a mentalitás kell csütörtökön, mint egy hete
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.

