Hírek
2014. Január 21. 12:53, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Nyolc év fegyházra ítélték a szemérem elleni erőszakkal vádolt dunakeszi tanárt
Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúk veszélyeztetésével vádolt az ügyészség. Az ítélet nem jogerős.
A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A bíróság a vádlottat több mint 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.
A bíró a volt tanárt egyebek mellett hat rendbeli szemérem elleni erőszak és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek. A volt tanárt az egyik szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette a bíróság.
Az első fokú ítélet szerint a szabadságvesztés időtartamába az előzetes letartóztatásban és a házi őrizetben töltött idő is beszámít. A vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.
Az ügyész súlyosbításért, a védő elsődlegesen hatályon kívül helyezésért, másodlagosan a tényállás téves megállapítása miatt felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. A per másodfokon Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.
A bíróság elrendelte a vádlott házi őrizetének meghosszabbítását a másodfokú ítélet kihirdetéséig. A bíró a döntést azzal indokolta, hogy a vádlott az elmúlt két évet is házi őrizetben töltötte, annak szabályait nem szegte meg. A házi őrizet elrendelését a vádlott egészségi állapota is indokolja, ugyanakkor viselnie kell a helymeghatározóval felszerelt lábbilincset.
A kényszerintézkedést a védő elfogadta, ám az ügyész továbbra is előzetes letartóztatást kezdeményez, így ez a döntés sem jogerős.
Az ügyészség hét rendbeli szemérem elleni erőszakkal és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolta a férfit, a vádirat két vádpontból áll.
Az első vádpont szerint a vádlott, aki az egyik dunakeszi általános iskola tanára volt 2006 és 2010 között a hetente tartott dramatikus órák keretén belül rendszeresen olyan feladatokat adott a felügyeletére bízott kiskorúaknak, amelyekben egymás ruhadarabjait le kellett venniük, illetve egymás testét kellett tapogatniuk.
A tanár által szervezett hévízi, sárvári, velencei, pápai kirándulások során a szaunázások során meztelenül mutatkozott tanítványai előtt, a kiskorú gyermekeknek a játékok során egymás előtt meztelenre, illetve félmeztelenre kellett vetkőzniük és egymást kellett simogatniuk. Hasonló feladatokat más helyszíneken is el kellett végezniük a gyerekeknek.
Egy pápai kirándulás során a tanár szájon csókolt egy kiskorú lányt, egy másik helyszínen az alvó kiskorú lányokat simogatta a férfi, másik esetben pornócsatornát nézett a gyermekekkel.
A vádirat szerint a vádlott ezzel a felügyeletére bízott kiskorúak értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A másik vádpont szerint az egyik kirándulás során az egyik kiskorú kislányt saját nemi vágyainak kielégítésére használta. Más esetekben olyan feladatok is voltak, ahol a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk.
A vádlott hétfő este rosszul lett, jelenleg eszméletlen állapotban, kórházban ápolják, gépekkel lélegeztetik – erről Gerencsér Ferenc, a férfi ügyvédje, a vádlott családjának felhatalmazásával tájékoztatta az MTI-t.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.

