Hírek
2012. Június 18. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: MTI
Pécsett látható a megkerült Csontváry-kép
A pécsi Csontváry Múzeumban állították ki Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása (Randevú) című, idén tavasszal ellopott, majd megkerüt festményét.
A képet zártkörű ünnepség keretében helyezték el a Csontváry Múzeumban, ahol szombattól szeptember közepéig a nagyközönség is megcsodálhatja azt - írta meg a Pécsi Napilap. Az 1902 körül készült alkotás 2006-ban a hazai árverések történetében rekordáron, 230 millió forintért kelt el. A képet még sohasem állították ki, a hat évvel ezelőtti aukcióig sem a szakma, sem a közönség nem láthatta teljes egészében, reprodukálva is csak egy részlete szerepelt Lehel Ferenc 1931-ben megjelent Csontváry-monográfiájában.
Mint azt Winkler Nóra kulturális újságíró, a 2006-os árverés vezetője a képet méltató beszédében elmondta, a festmény olyan témát dolgoz fel, amely csak elvétve fedezhető fel Csontváry amúgy is kevés művet tartalmazó életművében. Éppen ezért - tette hozzá - kuriózumnak számít, hogy mostantól a pécsi Csontváry Múzeum falai között bárki szemügyre veheti, és összehasonlíthatja a művész legnagyobb munkáival.
Érdekesség, hogy a művész átmeneti korszakának főműveként számon tartott, értékét tekintve 288 millió forintra becsült festményt több műalkotással együtt idén márciusban ellopták egy budapesti lakásból. A tárgyak előkerültek, a Szerelmesek találkozását az egyik tolvaj apósának fővárosi otthonában egy szekrény mögött befalazva találták meg. A tolvajok előzetes letartóztatásba kerültek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.

