Hírek
2014. Március 14. 15:44, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Rokonai megöltek egy 62 éves férfit Ercsiben
Élettársa és a sógora segítségével megölte és elásta 62 éves apósát egy 39 éves férfi Ercsiben. A Székesfehérvári Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte mindhárom gyanúsítottat – közölte Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu-n.
A közlemény szerint szerdán érkezett bejelentés arról, hogy a 62 éves helyi férfit régen láttak, fia azonban két hónapja felveszi nyugdíját. Az ercsi rendőrök a bejelentést követően közigazgatási hatósági eljárást indítottak és megállapították, hogy az idős férfi bűncselekmény áldozata lett.
A nyomozók emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki az elhunyt férfi két gyermekét, egy 22 éves férfit és egy 28 éves nőt, valamint a nő 39 éves élettársát.
Kiderült, hogy az idős férfit a 39 éves férfi január 12-én saját házában megölte, majd az alagsori aknába temette 22 éves sógora segítségével. A bűncselekmény elkövetéséről tudott élettársa is, aki a vérnyomok feltakarításában segített.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek
Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő
Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.
2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek
Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben
A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.

