Hírek
2012. Június 22. 09:20, péntek |
Külföld
Forrás: Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti
Spanyolország napokon belül benyújtja hivatalos banktámogatási kérelmét az EU-nak
Spanyolország napokon belül benyújtja hivatalos kérelmét az Európai Uniónak a bankszektor konszolidálását segítő nemzetközi támogatás iránt - közölte csütörtökön Luxembourgban Luis De Guindos Jurado gazdasági miniszter.
Az euróövezeti országok (Eurócsoport) pénzügyminisztereinek találkozója előtt nyilatkozva De Guindos megerősítette: most, hogy elkészült a szektor helyzetével foglalkozó, független könyvvizsgálói jelentés, a következő lépés a hivatalos folyamodvány benyújtása lesz.
A szakértők aznap kiadott véleménye szerint a spanyol bankágazat megsegítéséhez 51-62 milliárd euróra lehet szükség.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábban 40 milliárd euróra becsülte a spanyol igényt, míg az Eurócsoport feltételesen százmilliárd eurót helyezett kilátásba.
De Guindos elmondta: annak ellenére, hogy a hivatalos kérelem még nem született meg, már megkezdték a részletek kidolgozását az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal (EKB) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Több miniszter és elemzők is úgy vélekedtek ugyanakkor, hogy megnyugtatná a piacokat, ha mielőbb kiderülnének a spanyol program részletei.
Az Eurócsoport már két héttel ezelőtt jelezte, hogy Spanyolország számíthat a segítségére, és a miniszterek akkor egyetértettek abban is, hogy a támogatás akár a 100 milliárd eurót is elérheti. Jelezték, hogy elképzelésük szerint a tényleges tőkeszükséglet mellett a nemzetközi program egy "biztonsági többletrészt" is tartalmaz majd.
Lényegében már döntöttek arról is, hogy a támogatás feltételéül a bankágazat megerősítését szabják, de más gazdasági feltételt nem állapítanak meg.
A pénzügyminiszteri csoportot elnöklő Jean-Claude Juncker a csütörtöki ülést lezáró sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: várakozásai szerint a spanyol kérelem hétfőig megérkezik. Mint mondta, a program pontos összege csak az ezt követő tárgyalásokon tisztázódik majd.
Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse azt tette hozzá, hogy ambiciózus célkitűzésük szerint a programot az Eurócsoport július 9-i ülésén jóvá is tudják hagyni. A bankok szerkezetváltását és feltőkésítését szolgáló, ágazati jellegű programról van szó - mutatott rá.
Klaus Regling, a támogatást ténylegesen nyújtó euróövezeti pénzügyi stabilitási alap (EFSF) vezetője hangoztatta: az EFSF nagyon gyorsan akár nagy összegeket is mozgósítani tud Spanyolország javára. Mint mondta, ebben segít nekik a görög támogatási programok tapasztalata.
Görögország, Írország és Portugália után Spanyolország már a negyedik euróövezeti állam, amely támogatásra szorul a mechanizmusból.
A Spanyolországnak nyújtott segítség adalékot jelent abban az eszmecserében, amely az Európai Unión belül folyik egy bankunió megteremtéséről. Ez egyszerre jelentene közös bankfelügyeletet, a bankok tőkefeltöltésének új szabályozását, a csődbe jutott bankok felszámolásának közös szabályozását és a betéteseknek szóló garanciák megerősítését. Ez a téma is szerepel az EU-tagországok vezetőinek jövő heti brüsszeli találkozóján, amelyet egy külön euróövezeti csúcsértekezlet is követ majd.
Jelen volt a csütörtöki találkozón és az azt követő sajtótájékoztatón Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója is, és nyilatkozatában állást foglalt a banki, illetve a kockázatmegosztást segítő költségvetési unió kialakítása mellett. Úgy vélte, az európai pénzügyi rendszerbe vetett hitet azzal lehet leginkább megerősíteni, ha teljes körű monetáris unió jön létre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. Február 24. 14:00, kedd | Külföld
Orbán szövetségese ukrán zászló kitűzésével emlékezett meg a háború kitöréséről
Andrej Babis: az ukrán zászló kitűzésével emlékezik meg a cseh kormányhivatal az orosz agresszió kezdetéről
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

