Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2013. Február 04. 12:51, hétfő | Kék hírek
Forrás: MTI

Szigethalmi verekedés - Az ügyészség kétli, hogy csak az egyik gyanúsított szúrt

Szigethalmi verekedés - Az ügyészség kétli, hogy csak az egyik gyanúsított szúrt

"Erőteljes" vizsgálatot igényel a szigethalmi késelés másodikként előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottjának azon állítása, miszerint a Pest megyei település egyik szórakozóhelyén szilveszterkor kitört vita során unokatestvére és saját védelmében ő szúrta meg mindkét sportolót - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Kállai Gábor a sajtóban megjelent, illetve elhangzott gyanúsítotti állításokra reagálva közölte, a január 25-től előzetesben lévő V. Róbert - aki ügyvédjével együtt maga jelentkezett a rendőrségen - egészen másképp "emlékszik" a szigethalmi verekedésre, mint ahogy az a nyomozás eddigi megállapításai szerint történt, és szavai több kételyt is felvetnek.
A több mint három hétig bujkáló V. Róbert szerint először unokatestvérét, a január eleje óta előzetesben lévő J. Jánost érte támadás a szigethalmi söröző mosdójában. A földre kerülő rokon segélykiáltásait hallva rohant be, s kezdett "vaktában" szurkálni V. Róbert - idézte fel a férfi verzióját az ügyészségi szóvivő.
V. Róbert tulajdonképpen magára vállalta, hogy az MTK ökölvívóját és a Sziget SC birkózóját is ő szúrta meg, önvédelemi helyzetben, úgy beállítva a történteket, mintha ő és J. János is ártatlanul keveredtek volna bele a két ember súlyos, életveszélyes sérülésével járó verekedésbe - magyarázta Kállai Gábor.
Közlése szerint a több szempontból is valószerűtlen állítás "erőteljes ügyészi vizsgálat alatt áll". A nyomozás során kiderült, hogy a két sportolót két különböző késsel szúrták meg, márpedig ebben az esetben - ha figyelembe vesszük a gyanúsított védekezését - V. Róbertnek két késsel kellett volna szórakozni indulnia, és ezeket a néhány perc alatt lezajló verekedésben felváltva kellett volna használnia (több súlyos sebet ejtve a két sportolón), ami nem életszerű - hangsúlyozta a szóvivő.
Szilveszterkor, a szigethalmi söröző mosdójában késelésbe torkolló verekedésben Sávoly Gergőt, az MTK ökölvívóját négy késszúrás érte, néhány ezek közül a szív környékén okozott sérülést. Bozsányi Gergőt, a Sziget SC birkózóját hátulról előrenyúlva hastájékon szúrták meg, ő napokig életveszélyben volt. Azóta már mindketten elhagyhatták a kórházat.
A rendőrök szinte azonnal elfogták a támadás egyik gyanúsítottját, a szigethalmi J. Jánost (Sávoly Gergő feltételezett támadóját), míg a budapesti V. Róbert (aki a gyanú szerint Bozsányi Gergőt szúrta meg többször is) bő három hét múlva feladta magát. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak, emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn azt közölte, hogy az ügyben jelenleg is folyik a nyomozás, de további támadót vagy támadókat már nem keres a rendőrség.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek

Felszámolták a budakeszi droglabort

Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.

2026. Február 15. 13:00, vasárnap | Kék hírek

Leragasztotta a síró gyermek száját egy bölcsődei nevelő

Az Érdi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy bölcsődei nevelőnővel szemben, aki két kisgyereket bántalmazott.

2026. Február 15. 08:42, vasárnap | Kék hírek

Egy Aston Martinnal okozott halálos balesetet Győrben

A Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a 33 éves sofőr ellen.