Hírek
2013. Március 04. 17:38, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Tőkés László bepereli Victor Ponta miniszterelnököt
Sajtónyilatkozatban közölte hétfőn Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, hogy személyiségi jogai megsértése miatt bepereli Victor Pontát, Románia miniszterelnökét.
Tőkés László közölte, emberi, valamint romániai és európai állampolgári méltóságában érzi sértve magát Victor Ponta miniszterelnök nemrég tett kijelentései által, amelyek szerint a volt püspök Monica Macovei volt igazságügy-miniszterrel egyetemben „románellenes érdekek képviselője”, akit „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Tőkés László azt is kifogásolta, hogy a miniszterelnök „horthysta nyelvezetet” tulajdonít neki.
Tőkés László súlyosbító körülményként vette számba, hogy Victor Ponta kijelentései a "kormányzása kezdete óta elhatalmasodó általános magyarellenes politikai kurzus központi hátterét és szerves részét képezik". Az EP-képviselő úgy vélte, a "posztkommunista uszítópolitika" szemmel láthatóan a mostani román kormánytól indul, és az egész romániai magyar közösséget veszi célba.
Tőkés László újabb érveket hozott fel azon korábbi kijelentése mellé, amelyben Victor Ponta kormányzását Nicolae Ceausescu kommunista diktátor korához hasonlította. Megemlítette, személyét a Ceausescu-diktatúra idején is külföldi kémszervezetekkel próbálták összefüggésbe hozni, és a nyolcvanas években is gyakori volt a "horthysta", "hitlerista" nyelvezet emlegetése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerdától csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. Február 24. 14:00, kedd | Külföld
Orbán szövetségese ukrán zászló kitűzésével emlékezett meg a háború kitöréséről
Andrej Babis: az ukrán zászló kitűzésével emlékezik meg a cseh kormányhivatal az orosz agresszió kezdetéről
2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld
Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát
A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban
2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld
Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

